Gyuri bácsi, a füvesember

„76 tanácsból 29 ér valamit, a téves javaslatok között pedig több igen súlyos következményekkel is járhat” 1

1074852_380260418742787_244875487_o Sokan azt gondolják, a gyógynövények csak hasznosak lehetnek. Ez sajnos nem igaz, a gyógyhatásúnak tartott növények némelyike veszélyes is lehet. Ezért alkalmazásukhoz mindenképpen szükséges a tudományos bizonyíték, ahogy minden más, gyógyhatásúnak gondolt terméknél is. Szabó Gyuri bácsi, a „bükki füvesember”2 pedig mellőzi a tudományt. A hagyomány, a tapasztalat és az elgondolás pedig nem mindig vág egybe a valós hatással, ahogy az a Ködpiszkáló nevű, szakemberek által szerkesztett blogból is kiderül, ahonnan származik címbeli idézetünk. Pedig ez a szöveg mesebeli csodát tár elénk:

„Él valahol a Bükk rejtekében egy varázslatos, öreg füvesember, aki úgy ismeri a gyógynövényeket, mint ahogy ma már kevesen. Gyerekkora óta járja az erdőket, gyűjti a gyógyító növényeket, melyek készségesen feltárják neki titkukat. Nagymamájától, a mindentudó javasasszonyától tanulta, melyik növény mire való. Több mint 150 féle gyógynövényt ismer és alkalmaz. Gyógyteái számtalan bajra, nyavalyára adnak enyhülést.”

A tudomány is generációk tapasztalataira épít, de metódusai segítségével hatékonyan lehet elválasztani a működő és a nem működő dolgokat. A Gyuri bácsit bemutató szöveg azt sugallja, hogy nem tudunk eleget a gyógynövényekről, ellenben a népi gyógyászattal, ami nem igaz. Például a http://www.novenyigyogyszer.hu oldalon kaphatunk hiteles információt a gyógyhatású növényekről és a gyógynövény hatóanyagú gyógyszerekről, amit a PharmaGist munkatársai3, Dr. Csupor Dezső és Dr. Csupor-Löffler Boglárka garantálnak. Gyuri bácsi, a „füvesember” azonban nem rendelkezik klinikai tapasztalatokkal, nem olvas szakirodalmat, nem építi be ezeket, csupán a népi gyógyászat, a szájhagyomány és nem tudjuk még mi alapján mondja meg, melyik növény mire jó. A Ködpiszkálón részletesen elemzik tanácsait, az eredmény pedig az, hogy egy részük ér csak valamit, más részük vagy haszontalan vagy káros.

Gyuri bácsi vallja, hogy szinte mindent meg lehet gyógyítani. „Gyógyszeripar csak kétszáz éve van, előtte növényeket használtak” – hangoztatta. A füvesember szerint a növények rengeteg mindenre jók, hatóanyaguk többféle gyógyhatással bírhat. Követendő példákat az állatvilágból említ. A csimpánz 40 féle gyógynövényt ismer a gyomorpanaszokra, az elefánt a szülés megkönnyítéséhez szintén gyógyító leveleket fogyaszt. 4

Az idézet szerint régen szinte mindent meg tudtak gyógyítani, azonban ezt történelmi ismereteink nem támasztják alá. Az átlagéletkor növekedése az orvostudománynak köszönhető. Szabó Gyuri bácsi azonban nem csak hamis ismereteket terjeszt és tanácsokat ad, hanem lányával együtt komoly üzletet is épített a hírneve köré, amit hatékonyan reklámoznak. Az árusított „györgyteák” egy része azonban kifejezetten veszélyes. Például a cukorbetegeknek ajánlott Diabess teánál azt a látszatot keltik, hogy alkalmas a cukorbetegség kezelésére, holott az Országos Gyógyszerészeri Intézet szerint

A készítmény cukorbetegeknél történő alkalmazására vonatkozó megbízható klinikai adat nem áll rendelkezésre.5

Klinikai adat sem a hatásosságról, sem az esetleges ártalmakról nincs, ezért is írja a betegtájékoztató, hogy „A teakeverék megszakítás nélküli biztonságos fogyasztására nincs megbízható adat.” A többi szöveg tehát csak mellébeszélés, kitaláció. Nincs adatunk, de ajánljuk, hasznosnak mondjuk. Cukorbetegeknél ez nem egyszerűen egy hatástalan szer adását jelenti, hanem esetleg azt is, hogy súlyosbodik a beteg állapota, mert azt gondolja, a tea hatékony és csökkenti a vércukorszintjét. Megdöbbentő ezek után, hogy a teát cukorbetegséggel foglalkozó honlapok is ajánlják és gyógyszertárakban is találkozhatunk vele.

Más teáinak tulajdonított gyógyhatások egy része valódi, más része légből kapott. Például az aranyvesszőfű tea6 leírásában máj, epe, vese és hólyagtisztításról, vérnyomáscsökkentésről, epekő eltávolításról, vese- és hólyagműködés elősegítésről írnak, menstruációs görcsök ellen, reumás és ízületi fájdalmakra, izzasztóként, vizelethajtóként, vértisztítóként, száj- és garattisztításra ajánlják. Ha viszont utána nézünk, mik az aranyvessző bizonyított hatásai, azt olvashatjuk, hogy „az aranyvessző vizelethajtó, gyulladásgátló és görcsoldó hatását állatkísérletek igazolják. Az aranyvessző nem fokozza az ionok kiválasztását, így vérnyomás csökkentésére nem alkalmazható.” 7 A termékekben elsősorban vizelethajtóként és gyulladásgátlóként használják, a Györgytea által leírt hatások jó részére nem. Ugyanez áll mondjuk a citromfűre, aminek szintén sokkal komolyabb hatásokat tulajdonít, mint ami bizonyítható. Általában véve teáinak vannak bizonyított hatásai is, de Szabó György vagy eltérő vagy más hatásokat is tulajdonít nekik, sőt egyenesen károsak is lehetnek.

Ha azonban azt nézzük, az egyes betegségekre mit javasol8, akkor a kép még borúsabb, itt már teljesen egyértelmű az áltudományos, sarlatán jelleg. Az allergia elleni teája9 valószínűleg teljesen hatástalan, olyan állításokat tesz, hogy a benne lévő anyagok „szabályozzák az immunrendszer működését, segítik a szervezet védekező munkáját”, ami így teljesen értelmezhetetlen. Hogyan szabályozza az immunrendszert egy teakeverék? Sejtöregedésgátló hatást is tulajdonít neki, aminek nem tudom, mi köze az allergiához, de amúgy sem valószínű hatás. Hepatitisre diólevél kúrát javasolni felelőtlenség, nem ismert májvédő hatása. Köszvényre málnalevél teát, Lyme-kórra is diólevelet, meszesedésre fokhagymás almaecetet, övsömörre szintén diólevelet és c-vitamint, Parkinson kórra palástfű és a pásztortáska teát, porckopásra zselatinos kúrát, szürhehályogra megint csak diólevelet ajánl. Ezek mindegyike hatástalan a felsorolt bajokra. Tüdőgyulladásra is van teakeveréke, de itt is jó szerinte a csodás diólevél, ami amúgy mindenféle asztmatikus panaszokra is, van karcsúsító teája10, hogy ne maradjon ki a fogyasztószerek piacából sem, vesekőre nyírfalevelet11 - „ez képes a vesekövet morzsolni” – írja, de nem hogy erre, de még vízhajtó hatására sincsenek bizonyítékok.

A leginkább zavarba ejtő nyilatkozatai a daganatos betegségekkel kapcsolatosak.

„Szabó Gyuri bácsi a bükki füvesember azt is elmondta, hogy rákban nem lehet meghalni. Mert a szervezet öngyógyító, ilyenkor az immunrendszert kell erősíteni és az adott rákra való növényeket használni.”

Egy előadásában12 beszámol arról, hogy „rák ellen és torokgyík ellen használtuk a petróleumot”, a közönséges galaj jó nyelvrák ellen, de amúgy szerinte a savasodás az oka a ráknak: “mind a két növény [orbáncfű, fehér árvacsalán] jó még rák ellen is, mivel mind a kettő savcsökkentő. A rák alapja ugyebár az, hogy el vagyunk savasodva.” Rák elleni szerként itt még megemlíti a macskakarom teát és a céklaleves lúgosítást is. Ezek teljesen hamis állítások, az onkológusok egyik módszert sem ismerik és biztosan nem a savasodás az oka a daganatoknak. Máshol azt állítja, a székely nők szilvalekvárral gyógyítják a mellrákot.

„Melyik a kedvenc növénye?
A diólevél. Rengeteg mindenre jó: amellett, hogy hajregeneráló, alkalmas kezdeti szürke hályog, zöld hályog ellen, megszünteti a szemszárazságot, de használhatjuk torokfájás, orrpolip, orrmandula-, cukorbetegség, gombás betegség, aranyér, lábszárfekély ellen, segíti a máj működését, és vértisztító hatású... Biztos kihagytam még jó pár dolgot.”

Például a szakértelmet, a tudományos igazolást. Ha ennyire jó lenne a diólevél, akkor a konvencionális orvoslás is használná, beépítenénk termékekbe. Persze bizonyítékok nélkül bármit lehet állítani, a diólevél akármit csinálhat, amíg megfelelő tesztjeink nincsenek. Gyuri bácsi azonban csak a tapasztalatokra hivatkozik, szájhagyományra, népi gyógyászatra, aminek a hatékonysága erősen kétséges.

Ezek után meglepő és bosszantó, hogy állami kitüntetést, Rudolf-díjat kap sarlatánságáért13, amit Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter személyesen adott át. Facebookos rajongói oldala14 pedig már több, mint hatvanezer követővel rendelkezik. Sajnos elmondhatjuk, hogy Szabó György és támogatói mindent megtettek azért, hogy rossz hírbe hozzák a gyógynövényekkel való orvoslást bizonyítatlan, ellenőrizetlen, hatástalan vagy épp káros hatóanyagokkal, termékekkel. A szakértelem, a tudományos bizonyíték helyébe a hagyomány és a laikusok véleménye került. Minden gyógyulni vágyó betegnek azt javasoljuk, hogy kizárólag megbízható, klinikai bizonyítékokkal rendelkező termékeket fogyasszon és mindig konzultáljon kezelőorvosával, szakorvosával előtte. A hírnév és a jó szándék pedig nem elegendő ok arra, hogy gyógyászati tanácsokat adjunk, akkor sem, ha egész életünkben ezzel foglalkoztunk.

Referenciák, hivatkozások:

12 megjegyzés :

Catella írta...

Remélem, a tisztelt Miniszter ezután kizárólag gyógyfüvekkel fogja magát gyógyíttatni!!

Unknown írta...

Figyelj!
Akkor menj az orvosodhoz utána patikába gyógyszerért, aztán halj meg jó korán valami civilizácios nyavajában!
Én inkább Gyuri bácsit követem.
Éltesd csak a gyógyszeripart tovább az nem olyan nagy bussiness mint a Gyuribácsié!

Unknown írta...

miért kell már megint ez a lejáratás? talán csökkent a gyógyszerek eladása?

WWBP írta...

A butaság a legnagyobb vásárlóerő, arra lehet hatni.
Amig van lócitrom, veréb is van, csak fizesse a hülyék adóját!

Thomas Benko írta...

2014. augusztus 20.-i unknown-nak: Nem, csak szeretné az író is, hogy kevesebb ember essen a hülyeségnek áldozatul...

Thomas Benko írta...

@HighEnd Alex:
Figyi, a civilizációs betegségek azok, amik azért lettek, mert a régi betegségekbe már normális esetben nem szokás belehalni. Amúgy régen is volt szívinfarktus, rák, diabétesz, csakhogy
1; jellemzően fel sem ismerték,
2; általában már sokkal korábban meghaltak valami msában - kolera, pestis, tetanusz, veszettség, sőt, influenza is akár.
Amúgy a gyógyszeripar tényleg nem olyan nagy biznisz, ugyanis ott a befolyó összegek tetemes része elmegy a kutatásokra, tesztekre (pl. gyógyszerjelölteknél 100-ból jó ha 2 marad, mint piacra dobható...), míg a tata ingyen mondja a sületlenségeit, amikért aztán jó pénzt kér...

Unknown írta...

Gyuri Bácsi nem gyógyszerész, hanem saját tapasztalatából indul ki, ami nem is teljes. Összese ismer 10 gyógynövényt állandóan azt reklámozza, hogy jól menjen a boltja. Egy egyesület mögé bújt vállalkozása van melynek a forgalma már a 500. millió Ft- ot is meghaladta. Erről szól Gyuri Bácsi meg a tanácsai.
Egyébként aki a gyógyszeripart húzza le, annak azt tudom mondani, hogy a gyógynövényekben is azok a hatóanyagok vannak mint a gyógyszerek egy részében, csak kimért ellenőrzött mennyiségben. Az hogy egy gyógynövényben mennyi a hatóanyag tartalom azt senki se tudja. Ez függ a termőterülettől, a fajtától, a szárítási eljárástól stb. stb.
A gyógynövények is lehetnek hasznosak, de csak azoknak akik ismerik az azokban lévő hatóanyagokat, hatásukat stb. Azt nem értem, hogy a petróleum hol tartozik a gyógynövények közé mert ez is Gyuri bácsi tanácsa.
Egyébként az orvosok és kutatók is tévedhetnek, pedig nekik azért nagyobb a tudásuk ezen a téren.
Akkor egy Gyuri bácsi mit tudhat hozzájuk képest.

Zsike írta...

A petroleum nem gyogynöveny,anyutol nem egyszer hallottam hogy gyerekkoraban ha fajt a torka libatollut martottak petroleumba es azzal kentek a torkot,nagyon rossz volt ,de segitett,hogy Gyuri bacsi profital a tudasabol,logikus,de egy gyogynöveny ha nem hasznal ,nem is artalmas,viszont egy gyogyszer lehet hogy egy betegseget gyogyit,de mennyi mellekhatasa van,es mennyit profital a gyogyszeripar?Nem kell irigykedni,ki kell probalni

Thomas Benko írta...

@Unknown: Egy gyógynövény, ami nem használ, nem igazán gyógynövény. Ha pedig hatása van, akkor mellékhatása is, már csak az ellenőrizhetetlen adagolás miatt is, erre rakódik a növényben található sok egyéb is. Éppen ezért a tiszta, szabályozott és minőségbiztosított gyógyszereknek kissebb az esélye a mellékhatásokra, és lényegesen kevesebb is van.

A gyógyszeripar profitját pedig elviszik a K+F költségek, pre és post. Éppen ezért, bár a bevételek óriásiak, a kiadások miatt a tényleges profit elhanyagolható, sőt, van olyan szer is (pl. oltások), amik alapvetően ráfizetésesek. Ellenben Gyurka bátyó anyagi ráfordítás nélkül mond baromságokat, úgyhogy az ő profitja lényegesen nagyobb.

Unknown írta...

Azért felhívnám a figyelmet arra, hogy próbáljunk a ló mindkét oldalára átesés nélkül értékelni a gyógyfüves tapasztalati tudás és a modern gyógyszeripar hatásait. Az USA-ban 1905-től 1910 ig reformálták meg a gyógyszerellátást és a gyógyászati rendszert. addig elvoltak az indiánoktól ellesett és Európából áthozott tapasztalati- orvosi ellátással, Nem voltak patikák a vadnyugaton, mégis egészségesen, modernebb világot építettek már akkor, mint az öreg kontinensen. Nem gondolhatja komolyan senki, hogy Gyuri bá kaszálja a füvet és a pénzt is 0 Ft ráfordítással. Érdekesen kimaradt a cikkből a Valeriána története pl. Vagy az , hogy Gyuri bácsi az orvosi diagnózis szükségességét teszi az első helyre, a kezelésben kiegészítőnek szánva utána a gyógyfüves praktikumot. Nem beszélve arról a kifelejtett fontosságról, hogy hány meg hány szintetikus gyógyszerről derült ki 10év múltán a káros mivolta, vagy éppen a májkárosító azonnali hatása. Arany középút feleim !

Attila írta...

Az a "baj", hogy Gyuri bácsi lassan 90 éves, gyerekkora óta issza a teákat, és köszöni jól van, járja az országot. Azért ez elgondolkodtató....

Balogh Attila írta...

Azt tudom mondani hogy mindenki tanulmányozza a gyógynövényeket és használja aztán kiderül hogy hat a növény vagy nem.Azért nem szép dolog hogy a Szabó Gyuri bácsiról rosz véleményt alkotnak ez az irigység netovábbja.Azért támadják mert sokmindent tud a gyógynövényekről ez egy mocskos dolog az emberektől.Én tisztelem és becsülöm a Szabó Gyuri bácsit.Ő jó szándékból ad tanácsokat.Becsüljék meg a Bükki füvesembert mert ebben az országban nincs tőbb ilyen lelkes füvesember mint ő.Én hiszek a gyógynövényekben mert már régen is használták csak tudni kell hogy melyik milyen betegségekre jó.A gyógyszerek is gyógynövényekből készülnek.Tiszteljük meg a Gyuri bácsit.Köszönöm.

Megjegyzés küldése