Labant Csaba

A fanatikus oltásellenes

Önmeghatározása szerint1 dalszerző, előadóművész, természetvédő, természetgyógyász és a béke nagykövete. Ezoterikus dalaival2 és békeegyetemével nem sok vizet zavart volna, ha egy nap rá nem jön, hogy az oltások tulajdonképpen méreginjekciók, biológiai fegyverek3. Erre a következtetésre úgy jutott, hogy az interneten böngészett és oltásellenes írásokat tett magáévá. Ezért megalapította saját oltásellenes szervezetét is, az Oltáskritikus Életvédők Szövetségét4, amely a Facebookon is jelen van5. Az ő szavaival: "Célunk az állami oltási önkény felszámolása - együttes erővel rákényszeríteni az egészségügyi hatóságokat, hogy tartsák végre tiszteletben az alkotmányos alapjogokat, s kerüljön végre a szemétkosárba a gyalázatos oltási kötelezettséget előíró törvény". Állítása szerint saját kisfiának egyetlen oltást sem engedett beadni6. Igen aktív, rendszeresen szerepel tévéműsorokban, cikkeket ír, facebook oldalt vezet és aktívan lobbizik a védőoltások ellen, hatékonyan gyűjt támogatókat is célja mellé. Az sem ingatta meg, hogy második gyermeke néhány hónapos korában valószínűsíthetően egy könnyen megelőzhető betegségben hunyt el7, világképének felülvizsgálata helyett a mentőket és az orvosokat okolja8. Oltásellenessége néha egészen szélsőséges, uszító hangvételre ragadtatja az orvostársadalom ellen, az oltáskötelezettséget "gestapós módszernek" nevezve, "gyermekeinket fenyegető, életellenes állami zsarnokságot" vizionálva, büntetést követel: "mikor kerülnek ... lámpavasra?” - kérdi9. Félelmetes, hogy ezt a hangvételt a linkelt facebook bejegyzésnél mennyien elfogadják és több, mint másfél ezren megosztják!

Mi az igazság a védőoltások körül?

Mint olvasható, Labant Csabát oltásellenessége tette ismertté, itt is ezzel foglalkozom, egyéb áltudományos működése eltörpül az oltások témaköre mellett. Elöljáróban leszögezném, hogy a magyar törvények alapján a védőoltások beadatása a szülő törvényi kötelezettsége10. Labant azonban szörnyű dolgokat tulajdonít a védőoltásoknak, szerinte a nem oltott gyerekek egészségesebbek társaiknál11, valójában az oltottak fertőznek12, a védőoltások rákkeltő anyagokat tartalmaznak13, több halálos áldozatot szedhetnek, mint amennyit meggyógyítanak14, az immunizálás mutációt okoz, az oltások maguk mérgező anyagokat tartalmaznak, függőséget okoznak, végeredményben egy szándékos népirtás biológiai fegyverei15.

Az "oltások károsak és az oltatlanok egészségek" állításra cáfolatot közölt a Védőoltás blogban Ferenci Tamás16,17,18, eszerint a cikk valótlan állítást tartalmaz, például hogy "hivatalos" lenne a védőoltásokkal szemben megfogalmazott kritika, de az valójában egy oltásellenes szerző műve. Ha végigolvassuk, láthatjuk, hogy pontról pontra cáfolja Labanték állításait, illetve a hivatkozott tanulmányt. Összefoglalásként megállapítja, hogy

 "Alapvetően hibás kiindulópontból, teljesen komolytalan módszerekkel, nonszensz következtetésekre jut, amikkel szemben szinte semmilyen tudományosnak nevezhető kritikai kezelést nem alkalmaz. Szó nincs tehát itt semmiféle „tudományos” „tanulmányról” (még kevésbé „hivatalos” megállapításról): ez vegytiszta propaganda, ahol a hártyavékony tudományossági máz legfeljebb arra kell, hogy a manipulációt hatásosabbá tegye."

Az oltásokról és az oltásellenes érveit cáfolandó, a Critical Biomass nevű blog biológus szerzői indítottak egy cikksorozatot19,20,21, ahol foglalkoznak a vakcináció eredetével, hatásosságával és ennek következtében történő elterjedésével, a himlő vagy a gyermekbénulás járvány megfékezésével, a kanyaró, rózsahimlő, mumpsz, torokgyík, szamárköhögés járványok látványos eltűnésével, az oltásellenesség felerősödésével, hamis tanulmányokkal, az oltás körüli tévhitekkel, a manipulált statisztikákkal, végül pedig a tudós szerzők konklúziója az, hogy

"Összességében láthatjuk, hogy az oltásellenesek érvei vagy eleve hamis premisszákra épülnek, vagy, hogy igazolhassák álláspontjukat kénytelenek az igazság egyik-másik elemét elhallgatni. Ennek a szubkultúrának a jellemzője, hogy már-már vallási hevülettel keresik a "természetest" és ódzkodnak mindentől, ami szerintük nem az. Nem érdekli őket, hogy a "természetes" is lehet káros, esetenként halálos. Ebben az világképben a "természetes" dolgok dominanciája harmóniát hoz el, fantasztikus holisztikus megoldásokat szül, amelyeket a technofil környezet csak elrontani képes. Tulajdonképpen nem kellene azzal foglalkozzunk, hogy ki milyen szerepjátékból felejtett el felnőttként kinőni, ugyanakkor itt nem csak önmagukat veszélyeztetik hobbijukkal, hanem gyerekeiket és az átoltottság lerontásával pedig szélesebb környezetüket is."

Az Oltáskritikus Életvédők Szövetsége cáfolatára jött létre a humorral is operáló Oltáskritikusok Kritikusainak Szövetsége című blog22 és facebook oldal23, ahol szintén meggyőzően cáfolják az oltáskritikusok érveit.

Konklúzió

Ezen a helyen nincs lehetőségünk a védőoltásokról részletesen beszélni, a hivatkozásokban sok szó esik róluk. Labant Csaba és szervezete, az Oltáskritikus Életvédők Szövetsége állításai nem állják ki a szakemberek, a tudományos vizsgálat kontrollját, tulajdonképpen laikusok paranoiás félelmeit fogalmazzák meg és próbálják agresszívan terjeszteni. Ez azonban veszélyt jelent a társadalomra, gyermekeink egészségére, jövőjére. A védőoltások veszélyes járványokat előznek meg és ha az oltásellenes szemlélet nagyobb teret nyer, ezek a járványok újra kitörhetnek és súlyos betegségeket vagy akár haláleseteket is okozhatnak. Ezért fontos, hogy felhívjuk környezetünk figyelmét az oltásellenes vádak hamis, tudománytalan jellegére, a védőoltások fontosságára és veszélytelenségére. Kitartó tudomány- és egészségellenes munkája okán Labant Csabát méltán sorolhatjuk a sarlatánok közé.

Források, hivatkozások:

10 megjegyzés :

tamas írta...

Gratulalok, nagyon jo osszefoglalo.

István írta...

Minden oltás egy nagy kamu! Plusz még veszélyes is! Menjen mindenki a fenébe az ilyen hazugságokkal! A külföldről jöttek betelepülő gyerekeit bezzeg nem kell oltatni! Nyomorultak!

Unknown írta...

Nagyon örülnék, ha megszűnne azoltásellenesség, mert 250 év hatékony munkáját pillanatok alatt tiporják a porba csupan azért, mert olvastak egy összeesküvéselméletet...

Unknown írta...

Isván nagyon igazad van. hát had döntsem már én el hogy mivel mérgezem a gyerekemet! legyen ez az én felelősségem! Ezt egy szülőtől nem vonhatják el soha de soha. Menjenek az ilyen írások a francba.

Mikrobi írta...

Azért nem döntheted el te, mert nem egy lakatlan szigeten élsz. Az egy dolog, a gyereked meghal kanyaróban, még ezért is felelős az állam, de előtte végigfertőz egy egész óvodát és más gyerekek is meghalnak!

Jasmina írta...

Javaslom az oltásellenes szülőknek, olvassanak bele 19. és 20. századi halotti anyakönyvekbe. Oldalakon keresztül fogják látni csecsemők, kisgyermekek nevét. Egy kanyaró járvány alkalmával volt, hogy egy család 4-5 gyerekét elvesztette. Szépanyám 10 gyerekéből 1 maradt életben. Egy egész hónapon át csak temették őket. Ide akarunk visszatérni? Agyatlanok!

Less is more ...... írta...

a gyerek nem a szülő tulajdona. ennyi.

kentaur8 írta...

Mikrobi te faszfej!: Ha nem véd a védőoltás, akkor meg mi a szart csinál? Márpedig az oltatlanok elől is meg kellene védenie az oltottakat, te igenhülye!

kentaur8 írta...

Unkown: így is tul sok az ember te faszfej!------amúgy meg igen nagyon csúsztatsz, és hazudsz, mivel annyian nem haltak meg a gyerekek közül mint mondod, és ha igen, az is az alultápláltság miatt te nyomorult rohadék!----HAMAR HALJÁL MEG!

pendulum írta...

Most tudtam meg egy fontos amerikai birosagi iteletrol a vakcinakkal kapcsolatban. Kiderult hogy a vakcinagyartoknak a gyogyszertorvennyel ellentetben nem kell bizonyitaniuk a termekeik biztonsagossagat vagy hatekonysagat. Nem csoda hogy mar regen kilobbiztak maguknak hogy felmentest kapjanak minden termekfelelosseg alol:
https://phibetaiota.net/2018/09/rebecca-campbell-us-government-loses-vaccine-lawsuit-has-lied-to-the-public-for-decades-vaccines-not-tested-autism-will-drop-if-parents-use-this-case-to-legally-challenge-mandated-vaccinatio/

Erdemes lenne az OGYEI-tol es az ANTSZ-tol is kikerni hogy milyen bizonyitekok alapjan deklaraljak hogy a vakcinak hatasosak es biztonsagosak.

Udvozlettel,
Peter Grandics, PhD

Megjegyzés küldése